Szültem három gyereket. Na jó, most tekintsünk el attól, hogy biológiailag mi számít szülésnek, és mi egyszerű operációnak, de nevezzük így, mert szeretem a szót: szültem. Magunknak. Igen, önző módon magunknak. Nekem és a férjemnek. Még a sorrend is stimmel. Tudjátok miért? Mert teljesen egyértelműen tudtam, anyaként sok energiát kell beleraknom. És sok áldozatot kell vállalnom. A férjek gyöngye is teszi a dolgát, fele-fele alapon veszi ki a részét, de ha arról van szó, hogy ki megy dolgozni, ki tartja el a családot, akkor az ő, én pedig tartom az itthoni frontot. Bár nem tudtam az első gyereknél én sem pontosan, mit vállalok (csak azt tudtam, hogy sok energiabefektetéssel és áldozatvállalással fog járni, hiszen ezt láttam otthon), a harmadiknál már tisztán láttam és józanul vállaltam. Mondjuk az első és a második esetében is csak a rózsaszín szerelem bódítása alatt voltam, egyéb befolyásoló tényezőről nincs tudomásom. Önző módon magunknak szültem gyereket. Nem a banki hitelnek, nem a társadalmi megfelelési kényszernek, nem az adókedvezménynek, még csak nem is a nagyszülőknek. Magunknak. Mert mi akartuk. És akartuk békeidőben, és akartuk gazdasági válsághelyzetben és akarjuk világjárvány idején is. Azt már meg sem említem, hogy háború idején is akarnánk, de remélem, erre azért nem fog sok kerülni. Bízom abban, a világ nagyhatalmai okosabbak annál, mintsem, hogy ismét kirobbantsák a botrányt, vagy legalábbis megtanulták a leckét az előző világégésekből.

Szóval magunknak szültem, békeidőben. És most nincs békeidő, illetve az van, de mégis más értelemben. Most a felbolydulás időszaka van, mikor könnyebb mást hibáztatni, másra mutogatni, mást kiátkozni, mint felelősségteljesen átgondolni, mit is vállaltam. Nagyon jó dolgunk volt, és még van ma is! Van mit enni, van hol lakni, van meleg, ha kell, van ivóvíz és van levegő. Tudom, sokunknak nagyon nehéz ez az időszak, tudom, sokan sokat vesztettek és ezekben a percekben is vesztenek. De segít az, ha mást szidok? Szerintem nem. Segít az, ha állandóan panaszkodok? Szerintem nem. Illetve a tele van a hócipőm kiborítása időszakonként segít, és kell is kiborítani azt a bizonyos színültig telt éjjeli edényt, mert különben belefele dolgozik, és pszichoszomatikus tünetekhez vezet. Igen, tudom mi zajlik a nagyvilágban. Igen, tudom, nem minden jó és konzekvens. Igen, sok minden nekem sem tetszik. Igen, én is érzem, látom, hallom, tudom. De az állandó negatív energiákkal való munkálkodás nem lehet életforma és a jelen helyzetem megoldásán egészen biztosan nem segít.

Szültem három gyereket, mert AKARTUNK három gyereket. (Eredetileg négyet, de ahhoz kicsit korábban kellett volna ébredni, meg megtalálni a férjek gyöngyét, így a hárommal kompromisszumot kötöttünk az élet nevű játékossal.)

Neveljük a gyerekeinket, mert nevelni AKARJUK őket.

Segítünk a gyerekeinknek, mert segíteni AKARUNK nekik.

Igen, dolgozunk mellettük, mert dolgozni AKARUNK.

Vannak nehézségeink, de igyekszünk megoldani, mert megoldani AKARJUK.

Vannak rossz napjaink, de túlleszünk rajtuk, mert túlleni AKARUNK.

Vezetjük a háztartást, ápoljuk a kertet, rendben tartjuk a környezetet, mert ezt mind AKARJUK.

Tanítjuk a gyerekeinket, amire mi tudjuk, mert tanítani AKARJUK.

Áldozatot hozunk értük, mert áldozatot hozni AKARUNK.

Igyekszünk mindig előre tervezni, hol rövidebb, hol hosszabb távra, mert tervezni is AKARUNK.

Igyekszünk tudatosan élni, mert nem szétfolyni, hanem tudatosan élni AKARUNK.

Igyekszünk megoldani a következő időszak ’munka – két iskolás gyerek – egy ovis – háztartás – disszertáció írás – kertrendezés – felújítás tervezés – versenysport és még sorolhatnám’ bűvös sokszögét, mert megoldani AKARJUK a helyzetet.

Igyekszünk a kilátástalannak hitt helyzetből kiutat találni, mert AKARUNK kiutat találni.

Igyekszünk ebben a bizonytalan, állandóan változó, félelemmel és fenyegetésekkel teli időszakban is boldognak lenni, mert boldogok AKARUNK lenni.

AKARJUK hinni, hogy a rossz nem tarthat örökké és azt is, hogy együtt bármit elérhetünk, ha AKARJUK.

Ez a legnehezebb, akarni. Összegyűjteni hozzá a maradék erőnket, újra talpra állni, immáron sokadjára, és újrakezdeni. Új ötletekkel, új felállással, kreatívan, új lendületet gyűjtve a nemistudommárhonnan, de akarjuk! Ha hit, akarat és remény összefognak, minden nehéz helyzet megoldásra kerül, minden kilátástalan szituációban megcsillan a napfény, minden teher cipelhetővé válik, amíg le nem tudjuk rakni.

Szültem három gyermeket. Békeidőben. Ők a mi gyerekeink békeidőben, háborúban és pandémia idején is. Bármire is van szükségük, mi adjuk meg nekik. Mi vagyunk értük felelősek, mert mi AKARTUK őket.

S ha Te is hasonló érzésekkel vállaltál gyereket, csak nyomj egy like-ot, lássuk, milyen sokan vagyunk hasonló véleményen.

A közösség megtartó ereje legyen Veletek!