Joseph Hubertus Pilates valószínűleg azt remélhette az 1920-as években, amikor megalkotta módszertanát, hogy sokat cikkeznek majd róla, de azt vélhetőleg álmában sem gondolta, hogy majd egyszer a világhálón Pilates és én címmel ír róla valaki.

Azt gondolom, a témát nem én feszegetem először, és nem is utoljára, de meg kell írnom a saját változatomat is. Merthogy Pilates módszere nagy hatással volt rám, van rám és lesz rám.

Először még egyetemista éveim alatt hallottam róla, és valami oknál fogva rögtön felkeltette érdeklődésemet. Annak idején egyetemi kötelező testnevelés órák keretein belül jártam Pilates edzésre, ami – mostani szemmel nézve – elég kezdetlegesnek tűnt. Már akkor feltűnt, hogy ugyanazt a gyakorlatot sokan sokféleképpen végzik. Az akkor könnyűnek tűnő gyakorlatokról azóta egészen más véleményem van. Az egyetemi évek után nagy szünet következett, s Fehérvárra költözve kerestem helyemet a sportban. Nézegettem különböző edzőtermek kínálatát, de úgy éreztem, egyetemi oktatóimat nehéz lesz felülmúlni. Közel két éves keresgélés után teljesen véletlenül rábukkantam egy olyan stúdióra, amely Pilates edzéseket kínált. Elmentem tehát a sétáló utcán levő Pilates stúdióba, és végre otthon éreztem magam! Azt éreztem, itt a helyem, ez kell nekem. Feltűnt a hely barátságos mivolta, szerény kis hely volt, semmi cicoma, célnak megfelelő. A résztvevők kedves hölgyek, senkin sem volt a legújabb fitness-divat, és senki nem kérkedett a 90-60-90 bűvös hármasával, ami nekem soha nem volt meg és már nem is lesz. Egyszerűen jól éreztem magam. Kellemes légkört teremtett az edző hölgy és a csoportos edzés ellenére rám is figyelt, pedig elég bénácska lehettem. Az első edzés után javasolta, hogy néhány egyéni óra keretein belül tanuljam meg a helyes testtartást. Olyan feladatot adott nekem, amire képtelen voltam, sőt rákérdeztem, van-e élő ember, aki a felhúzódzkodást meg tudja csinálni. Voltam olyan pofátlan is, hogy megkértem, mutassa meg, mert nem hiszem. Ő teljes természetességgel megmutatta a számomra lehetetlennek tűnő feladatot, és azt gondoltam, ő biztosan szuper erővel rendelkezik. Bár a szuper erőt azóta sem vonom kétségbe, de az idők folyamán bebizonyosodott, hogy a férjem, sőt még a nagylányom is meg tudja csinálni a feladatot, ez a kedvenc gyakorlata. Kis idő múlva kiderült, hogy terhes vagyok, és már nem mertem bevállalni a tornát, akkor… Szülés után viszont 8 héttel, amint lehetett, én már ismét felkerestem Tündét, hogy újra mennék hozzá. Majdnem egy év telt el az utolsó edzés óta, a bérletem még megvolt, és ő ismét a lehető legnagyobb természetességgel mondta, hogy a régi bérlet felhasználható, váltsuk be egyéni edzésre. Ilyen is ritkán van, gondoltam, s már csak a kedvessége iránti tiszteletből is visszamentem. Óvatosan, finoman kezdtük a császármetszés utáni edzéseket, s ahogy hétről hétre erősödtem, kezdtem visszanyerni a hitemet a sportolásban. Először egyedül jártam edzésre, de egy idő után már nem tudtam megoldani Gina felügyeletét, így együtt mentünk edzeni. Gina sokszor jókat aludt edzés közben, de az sem jelentett problémát Tünde számára, ha edzés közben meg kellett szoptatnom, vagy edzés végén átpelusoztam. Ha bababarát edzőhelyről beszélünk, számomra Tündi Pilates-stúdiója testesítette meg ezt. Mindig úgy kalkulált az idővel, hogy soha ne érezzem magam kellemetlenül azért, mert óra végén volt némi kis teendőm a picurral. Soha nem sürgetett, nem szólt le, a legnagyobb támogatást kaptam tőle mind szakmailag, mind emberileg.

És hogy mi van azóta? 8 éve rendületlenül, szinte megszakítás nélkül tornázom Tündinél, és a Pilates edzés lételememmé vált. Szoktam mondani viccesen, azóta megszültünk együtt még két gyereket, ami azt jelenti, hogy a terhességeim nyolcadik hónapjának végéig tornáztam Tündivel, és amint a császármetszés utáni 6 hét kötelező pihenő lejárt, én már ott voltam nála. Amit terhességek előtt lazán megcsináltam, az szülés után mindig lehetetlennek tűnt. Tündi mindig nagy türelemmel építette fel az izmaimat, ajánlásokat téve otthoni feladatokra. Mindig elmagyarázta, s teszi ezt azóta is, melyik feladat mire jó, mit tudunk vele elérni. Azóta már szállóigévé vált elhíresült mondata: ha egy gyakorlat könnyű, az azt jelenti, hogy nem csinálom jól. Tündinél valahogy mindig jó társaság verbuválódik össze a csoportos edzéseken. Nincs beképzelt bombázó, nincs nyafogó cicababa, valahogy nála olyan hasonszőrűek az emberek, mint én vagyok, és én ebben a közegben nagyon jól érzem magam. Természetesen a korábban lehetetlennek tűnő feladatok hozzám is megérkeztek, és igyekszem megcsinálni őket. Nyolc éve tudom, hogyan épül fel az egyéni óra, de ha esetleg elkalandozok edzés közben, és rákérdezek, mit is kell csinálnom, Tünde nyolc éve ugyanazzal a türelemmel elmondja, mit kell tennem. Soha nem vágta még a fejemhez, hogy ezt már tudnom kéne, pedig így van.

S hogy mit jelent nekem a Pilates edzés Tündinél?

Kihívást, mert minden alkalommal megküzdök azért, hogy a feladatokat a tökéleteshez közelítve hajtsam végre.

Kikapcsolódást, mert belépve a terembe sikerül kívül hagynom a dolgokat, vagy legalábbis letennem ott, és mindig felszabadulva lépek ki edzés végén.

Megnyugvást, mert a fizikai aktivitás során a feszültség távozik belőlem.

Kellemes beszélgetést, mert egészen biztos, hogy akad a gyakorlatok közben valami megbeszélni valónk a világ dolgairól.

Büszkeséget, hogy ismét tettem valamit az egészségemért, a testemért, annak ellenére, hogy én kényelmesen el tudnék heverészni otthon, de erőt veszek magamon, és elmegyek, mert szeretem.

Függőséget, mert mindig, minden körülmények között hetente eljutok edzeni. Egy barátnőm úgy fogalmazott: ha én nem megyek Pilatesre, ott már nagy baj van.

Örömöt, mert szeretem csinálni, mindig jól érzem magam az edzéseken, és tetszik, hogy Tündi mindig belecsempész valami újdonságot, valami mást.

Flow élményt, mert amikor ráérzek egy-egy feladatra, s sikerül helyesen végrehajtanom, akkor megszűnik a külvilág, azt sem hallom, Tündi hányat számol, csak az a lényeg, hogy érzem a mozdulatot, a gördülést, ahogy az izmaim leengednek, majd felhúznak, és segítik elvégezni a gyakorlatot. Az a néhány gyakorlatnyi idő alatt azt érzem, hogy a testem és a lelkem is gördül valami gyönyörű folytonosságban.

Van olyan periódusa az életemnek, amikor gyakrabban eljutok, heti három edzésre is akár, és van olyan is, amikor heti egyszer, de ha esik, ha fúj, ha tél van vagy tavasz, nekem ott a helyem. Nem csak én vagyok ezzel így, sokan járnak Tündihez évek óta, mert jó a légkör, jó a hangulat, hasznosak az edzések és Tündi személyisége elvarázsolja az embert. Nem rest ennyi év után is mindig alakítani a mozdulataimon, kijavítani, beállítani. Idén lehetőséget kínált online edzésekre. Különleges lehetőséget kínált ezzel arra, hogy tavasszal, az első igazi napsütések közepette, madárcsicsergés mellett a teraszon edzek. Felemelő érzés volt. Megígértem neki, hogy kitartok addig az edzésein, amíg nyugdíjba megy, de azt gondolom, ez amolyan holtomiglan-holtodiglan szerelem köztem és a Pilates edzések között, s ebből következik, hogy ez egy életre szóló kitartás Tündi edzései mellett. Ha a jó pap is holtig tanul, akkor én is megtehetem, hogy legalább ilyen időintervallumban gondolkodjak a Pilates edzésekkel kapcsolatban.

Drága Tündi! Szerintem sok-sok edzőtársam nevében mondhatom: Köszönjük, hogy vagy nekünk, és köszönjük, hogy ezt a remek testedzési lehetőséget ilyen magas színvonalon és hozzáértő módon biztosítod nekünk.  Kívánunk Neked még sok évtizedes sikeres működést, magunknak pedig egyre tökéletesebben elvégzett Pilates gyakorlatokat.