Kezdjük azzal, hogy fiatalnak lenni soha nem volt egyszerű. Ma sem az. Persze, mi, öregek azt gondoljuk, milyen könnyű nekik, nem kell gondoskodni élelemről, szállásról, nem kell előteremteni a pénzt, amiből megélünk, és ebben az értelemben tényleg könnyű. De belegondoltunk, hogy lelkileg mit élnek át? Persze, mi is, tudom, egyik korosztálynak sem könnyű, de ez a poszt most szóljon róluk. Szóljon mindazon fiatalról, akik a mai értékpluralizmus közepette oly nehéz választások előtt állnak. Mert mi volt régen? A mi szüleink idejében volt egyutas választási lehetőség, vagyis igen vagy nem. Mert egy út volt. Jó, igazatok van, ez nem volt jó. Én sem támogatom a diktatúrát és a monopol helyzeteket. Aztán jött a mi generációnk, mi már kezdhettünk választani több dologból, melyik nyelvet akarom tanulni a középiskolában, hova akarok felvételizni, külföldi ösztöndíjak, kedvenc zenekar, és még sorolhatnám. De volt néhány, hangsúlyozom néhány lehetőség, amelyet átláttunk, és több-kevesebb sikerrel igyekeztünk a szüleink által közvetített értékrend mentén választani. És mi van ma? Ma sok-sok lehetőség szinte támad a fiatalokra, sok-sok egymás mellett kialakult értékrend képviselteti magát a világban, és a fiataloknak mégis helyesen kellene tudniuk dönteni. A szülői értékrend pedig egy a sok minden más mellett. És a döntés nehéz. És nem megy mindig. Leginkább a mi feladatunk lenne, az előző generációé, hogy … nem, nem az, hogy döntsünk helyettük. Hanem, hogy megtanítsuk őket eligazodni az értékpluralizmus világában és segíteni őket az útkeresésben. Segíteni abban, hogy a saját útjukat megtalálják. Mert hiszem, hogy ez a mostani időszak is erről szól…

A Covid ideje alatt el vannak zárva sok mindentől. Sokuk számára nincs személyes iskolalátogatás, nincs közös bandázás a haverokkal, nincs esti kocsmázás, nincs közös moziba és színházba járás, nincs közös fociedzés, csak ha versenyzői szinten űzik, de a hobbifocisták szögre akasztották a stoplis cipőt. Ja, és a hobbi úszók is a fürdőnacit / fürdőrucit, hogy hazai terepen maradjak. Nincsenek összeverődött lánybandák és fiúbandák a belvárosban, a parkokban és a háromágúnál. Vagy ott talán még igen, titokban. Tudom, nem lehet. Tudom, ez közös érdek. Tudom, ez védelem. Mindent tudok és ők is tudják. Felfogják, mert az agyuk azt mondja, ez van, el kell fogadni. De mit mond a szívük? Azt, hogy szabadulni akarnak! Még pedig kiszabadulni! A szülők boldogok vajon? Ha arról az oldaláról nézzük a dolgot, hogy a szülők szinte biztosak lehetnek benne, csemetéjük nem züllik valamelyik discoban vagy kocsmában, mert este 8-ra mindenképpen otthon kell lennie, valamint a vendéglátó és szórakozó helyek amúgy sincsenek nyitva, azt gondolhatnánk, a szülők boldogok. De szerintem nem így van ez mindenki esetében. Mert a szülőnek is nehéz végignézni, hogy a csemetéjük, aki igen, valljuk be, hétvégente eljárt bulizni, most otthon senyved. De legalább nem iszik! Nem dohányzik buliban! Nem csavarog. Csak éppen szépen lassan befordul… Mert kell a kikapcsolódás. Igenis kell az, hogy hétvégén néha „csapassunk egyet”, persze normális keretek között. Kell néha spiccesnek lenni, kicsit feledni a fiatal felnőttséggel járó gondokat, az iskolai stresszt, a szerelmi bánatot, kell kicsit a haverokkal kibeszélni a csajokat, és a csajokkal a pasikat. Kell, hogy jól bokán rúgjanak futóedzés közben, és az is kell, hogy megmutassam a legújabb kedvenc videómat a telefonomon a parkban összeverbuválódott társaságnak. Kell a kortárcsoporttal eltöltött idő! És ez most sok esetben nincs, vagy igencsak korlátozva teremtődik meg a lehetősége. Nagy házibulik nincsenek, a születésnapi partyk elhalasztódnak, s lassan szépen mindenki bekockul otthon, a többiek pedig befordulnak. Mi hát a szülők feladata, szerepe ebben a mai helyzetben? Ha tudnám, szerintem már nagyon gazdag lennék a sok jótanácsért cserébe. De nem tudom. Csak azt látom, hogy soha ennyire még nem kellett a fiatalok mellé állni. Soha ennyire még nem kellett kreatívnak lennie egy szülőnek, legyen bármekkora gyermeke is, hogy az időt értelmesen és persze változatosan el tudják tölteni együtt. Soha ennyire még nem kellett szülőnek partnernek lennie a fiatal felnőtt gyermekével. És soha ennyire még nem kellett megértenünk azt, hogy most nekik nagyon nehéz, bármennyire is azt gondoljuk, jó dolguk van.

Mert nem kell korán kelnie. Mert egész nap otthon ülhet a gép előtt. Mert egyes tanár kollégák szerint soha nem volt ilyen egyszerű jó jegyet szerezni. Mert délután van ideje tanulni. Mert nem kell buszozni.

Igen. De ő, bármennyire is utál korán kelni, azért bejárt a suliba, egy közösségbe. Bármennyire is nem szeret iskolába járni, és utálja X vagy Y tanerőt, mégis egy arc nézett vele szembe. Egy hús-vér ember. A maga valójában. Akinek, ha a szavaira nem is figyelt, legalább megfigyelte, ma éppen milyen ruha van rajta, vagy megsaccolta, a tanár úr mikor borotválkozott utoljára. Volt valami élő a dologban, és ezért már csak bejárt suliba. Esetleg a buszon látott valakit, aki elindított benne gondolatokat. Úgy érezte, már megérte buszra szállni, mert minden utazás más és más meglepetést rejt magában.

Mi is lehet a szülő feladata ebben a nehéz, embert próbáló időszakban? Segíteni a fiatalnak megtalálni önmagát. Mert nem tehetünk mást. Ezt az időt most ki kell használnunk egy kis lecsendesedésre, magunkba nézésre. Ki is vagyok valójában? Mit akarok az élettől? Hol állok most az élet nevű játékban? Milyen szereplő vagyok? Milyen szerepeket vállalok fel? Mik hiányoznak? Mi kell ahhoz, hogy meglépjem, megtegyem ezt vagy azt? Mit tudok kezdeni a rám szakadt szabadidőmmel? Milyen új dolgokat tudok kipróbálni ebben a helyzetben? Milyen képességeim segítenek a jelen helyzet elviselésében? Hogyan tudok úrrá lenni a hitegetés okozta csalódáson, mellyel minden hónapban meg kell birkóznom, hiszen csak ígérgetik a nyitást, de valahogy ez nem akar megtörténni?

Hiszek abban, hogy ha fogsz egy papírt és egy ceruzát, akár szülőként akár fiatal felnőttként, diákként, gyerekként, és összeírod mindezen kérdésekre a saját válaszodat, akkor máris tettél valamit magadért, magadnak. Minden kényszer nélkül. Ami nem megy, azt kihagyod. Aztán átgondolod. Aztán ha van kedved, előveszed holnap újra. Írhatsz más kérdéseket is. A papír és a ceruza elavult módszernek tűnik, de nekem hatásos volt. Hátha Neked is bejön. Ha van kedved, akkor próbáld ki. Ha van kedved, írj róla nekem. Egyet érezz és tudj: semmi nem kényszer ebben, azt tedd, ami jól esik. És egy picit érezd, szabad vagy önmagad előtt!

Érintsen meg Téged a szabadság szele, mert ha önmagadhoz őszinte tudsz lenni, akkor őszinte tudsz lenni az élethez is, és ez a szabadság új kapuit nyitja meg számodra!